Péter kérdezte:
Tisztelt Doktor úr!
Van egy közel másféléves házi cicánk, aki már ivartalanítva lett több mint féléve. A cica csak bent lakik velünk, jelenleg most napközben kap száraz tápot, éjszakára pedig egy alutasakos nedves étet.
Van a cicának egy betegsége amire ideáig egy állatorvos sem tudott konkrétat mondani. A jelenség az, hogy először a nyakán kaparta magát véresre amire az akkori állatorvos sebkezelőgélt adott és javasolta, hogy álljunk be egy féle ételre, ne változtassuk az étrendjét. Szépen be is gyógyult a sebe, de elkezdett közben a fül és a szem közötti területen vakarózni, szintén vérzésig, ekkor újabb sebkezelőgél és gyógyszerek.(nem emlékszem már pontosan mit kapott, de az egyik szteroid volt) Miután begyógyultak a sebei rövidesen újra visszatértek a szem-fül között a sebek, ekkor egy másik állatorvost kerestünk fel, aki azt mondta, hogy ételallergiája van, kapott 3 injekciót és átálltunk Royal Cannin féle hippoallergén ételre, majd egy hét múlva újabb két injekcióra vissza kellett menni, ez után pár hétre elmúltak a vakarózások, de ismét visszatértek, hiába volt a hippoallergén étrend. Ismét állatorvost váltottunk, reménykedve, hogy valaki a homlokára csap, hogy jaj hát tudom mi a baj. Itt már a nyaka hátsó részére vakart egy 5ft-os méretű sebet, ami szépen lassan elkezdett gyógyulni (bevarasodott, lekaparta és ismétlés, de csökkent a mérete). Vizsgálat és az elmeséltek alapján azt mondták, hogy környezeti allergia lehet.
Ami kimaradt, hogy a cica bőrén megjelent korpa és extra szőrhullas is előfordult időszakosan, illetve az egyik sebéből vették bőrkaparékot ami baktériumot mutatott ki, arra is kapott gyógyszert.
Esetleg a Doktor úr találkozott már hasonlóval?
Válaszát előre is köszönjük!
Jelenleg a nyaka hátsó részén van neki egy újabb seb illetve a fül-szem között mind a két oldalán.
Dr. Molnár Gábor válasza:
KedvesPéter! Ez egy milliáris forró kiütés. Allergiás alapokon alakul ki és a szivárgó bél szindroma kialakulása az oka. Ezt kell kezelni a gyógyuláshoz. Itt találja az ere való csomagot és olvassa el a linkeket amik a leírásban vannak, hogy megértse az okokat is: https://teszt.energy-vet.hu/kutya-macska-termek/kutya-es-macska-borbetegsegek/ Üdv dr.Molnar
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.